Pszichológiai Szolgálat




„A jövő nem egy olyan hely, ahová belépünk. Azt mi hozzuk létre.”   L. I. Sweet  
                                                                                                                  

MENÜ

A lámpa nem látja önmaga fényét. A méz nem érzi önmaga édességét”

Weöres Sándor: Genesis

 

Kedves Olvasó, 

a lelki gondozás folyamán többféle módszert kombinálunk, amelyeket a személyiség ill a probléma jellegének megfelelően használunk a közös munka során. A klasszikusnak számított módszerekről nem írok itt részletesen, mert azok egyéb, erre specializált honlapokon könnyen elérhetőek (pl. relaxáció, meditáció, koncentráció, művészetterápia, play back, stb.)

A pszichológus hitvallásáról álljanak itt szeretett tanítóm: Gyulai Edit klinikai pszichológus mondatai:

"A pszichológus nemcsak általában szakértője az érzelmi-lelki működésnek, hanem az együttműködés során „titkok tudója” lesz, megismerve kliense rejtett érzelmeit, félelmeit, fantáziáit. Különleges viszony jön létre, melyben a kliens bizony gyakran érzi magát kiszolgáltatottnak, ugyanakkor mégis teljes biztonságban. Ennek a kettősségnek az erőterében tudja elfogadni a néha keserves, de megkönnyebbülést okozó  felismeréseit magáról, kapcsolatairól, problémái valódi okáról. Az önismereti út vállalása nem könnyű döntés. Könnyebb a baj okát másban, máshol keresni, könnyebb bevállalni egy testi betegséget, tünetet, bekapni egy „csodaszert”, semmint azt, hogy a baj igazi okával szembe merjünk nézni. Ha Ön mégis úgy dönt, hogy ez az Ön útja, akkor az életminőségében, életszemléletében új távlatok, új lehetőségek nyílnak meg, ami a  környezetére is pozitív hatással lesz, beindítva a fejlődés önmagát erősítő spirálját."

Itt csupán az alapvető módokat szeretném elkülönteni, mert gyakran okoz félreértést a klienseim körében a megkülönböztetésük, tartalmuk.

 

Pszichológiai tanácsadás, konzultáció

 A tanácsadási forma rövid, általában 4-5 alkalomra szóló szerződés, melynek során az aktuális jelenlbeli gond, probléma ismeretében a személyiség lelki dinamikájának feltérképezése után a jelenre fókuszáló alkalmazkodási döccenőkön segít át és konkrét életviteli, lélektani, módszertani tanácsokat is felölel.

Pszichoterápia

A pszichodiagnosztikát követhet rövidebb (8-10 alkalomra szóló) fókusz terápia, ami egy adott problémára koncentráló szakmai megsegítés, vagy hosszabb, okfeltáró terápia, ami szupervíziós mellett zajló együttműködés, ami akár évekig... igen, évekig is eltartó szövetséget jelent.

Ha  úgy dönt, hogy ez az Ön útja, akkor az életminőségében, életszemléletében új távlatok, új lehetőségek nyílnak meg, ami a  környezetére is pozitív hatással lesz, beindítva a fejlődés önmagát erősítő spirálját, karakterváltozást, személyiségfejlődést serkent az individuációs úton. 

 

    

 

Hírek

  • Pszichodráma csoportok

     

    Figyelem!

    Ön - Társ - Gyermekismereti Pszichodráma csoport indul a Széll Kálmán térnél!!!

     

    Szavazni lehet a reklám alatti témákra.

     

     

Szavazás

Milyen témában induljon a pszichodráma csoport?
Identitás
Szülő szerep
Párkapcsolat
Önbizalom
Asztali nézet